2007. novemberében Tata Város Önkormányzata a Posztoczky Károly Csillagvizsgáló további működésének biztosítása érdekében megkereste a TIT Komárom-Esztergom Megyei Egyesületet, hogy vállalja át az üzemeltetést, mivel a Fazekas utcai iskola már nem használja semmire.
December 20-án a két fél közművelődési megállapodást kötött, amely alapján 2008. január 1-jétől a TIT kezelésébe került a csillagda.
Az önkormányzat anyagilag támogatja a TIT-et, hogy csillagászati programokat szervezzen és rendezzen a csillagvizsgálóban.
 
 
 
 
 
2013. évi nyilvános csillagászati előadások, távcsöves bemutatók és egyéb programok
 
- 2013-tól több helyen megjelentek a város nevezetességei felé kalauzoló információs táblák . Ezek között vannak, amelyek a csillgda felé vezető irányt is jelzik. Köszönjük a Tata és Környéke Turisztikai Egyesületnek, valamint Tata Város Önkormányzatának.
 
- Január 11-én Csillagászati jelenségek 2013-ban címmel Juhász András tartott előadást.
- Február 2-án a tatai Eötvös Gimnázium diájait fogadtuk.
- Március 8-án Mi lesz veled emberiség címmel Fenyvesi János tartott előadást.
- Március 22-én Egy magyar katona Afganisztánban címmel Patyi György tartott előadást.    képek>>
- Április 3-án a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola diákjait fogadtuk.
- Április 5-én Mit üzennek a csillagok címmel Fenyvesi János tartott előadást.    képek>>
- Április 12-én A német rakétafejlesztés türténete címmel Fenyvesi János tartott előadást
- Április 18-án a telki Pipacsvirág Általános Iskola diákjait fogadtuk.
- Április 19-én a sárospataki Schőnherz Elektronikai Műhely tagjait fogadtuk.
- Április 19-20-án a meghírdetett "100 óra csillagászat"-ot az időjárás most sem fogadta kegyeibe
- Április 30-án a budapesti Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium diákjait fogadtuk.
- Május 3-án Emberek a litoszférában címmel Fenyvesi János tartott előadást
- Május 6-án a pestszentlőrinci Hengersor Iskola diákjait fogadtuk.
- Május 7-én a budapesti Árpád Gimnázium diákjait fogadtuk.
- Május 10-én a tatabányai Szt. Margit Katolikus Általános Iskola diákjait fogadtuk.
- Május 10-én Hogyan működik a (civil)világ címmel Csaba Attila tartott előadást.    képek>>
- Május 14-én a budapesti Móricz Zsigmond Gimnázium diákjait fogadtuk.
- Május 29-én a szegedi Fekete István Általános Iskola diákjait fogadtuk..
- Május 30-án a budapesti Kazinczy Ferenc Általános Iskola diákjait fogadtuk.
- Május 31-én a komáromi Szt. Imre Római Katolikus Általános Iskola és a péceli Szemere Pál Általános Iskola diákjait fogadtuk.
- Május 31-én Infravörös csillagászat címmel Juhász András tartott előadást.
- Májusban Simon János és Juhász András megzsírozta a kupolamozgató mechanikát. Így már könnyebben lehet bánni vele.
- Június 5-én a budapesti Liszt Ferenc és Kós Károly Általános Iskola diákjait fogadtuk.
- Június 8-án a csillagda adott otthont a Családi Tájékozódás Földön és Égen című rendezvénynek.
- Június 10-én a budapesti Harmat Általános Iskola diákjait fogadtuk.
- Június 12-én a székesfehérvári Talentum Református Általános Iskola diákjait fogadtuk.
- Június 17-én a tatai Vaszary János Általános Iskola diákjait fogadtuk.
- Június 22-én sok érdeklődő jött el a Múzeumok Éjszakáján.
- Július 5-én az MCSE ifjúsági táborának résztvevőit fogadtuk.
- Július 6-án a szekszárdi I. Béla Gimnázium diákjait fogadtuk.
- Július 6-án megtartottuk szokásos nyári szalonnasütéses összejövetelünket.
- Július 7-én távcsöves bemutatóra kitelepültünk a cserkészek táborába..
- Július 10-én a tatai Cserkésztáborban tartottunk távcsöves bemutatót.    képek>>
- Július 16-án a budapesti Kárász István Természetbarát Egyesület tagjait fogadtuk.
- Július 27-én a Fényes Búvár Csapatát fogadtuk.
- Szeptember 7-én a gödöllői Szt. Imre Katolikus Általános Iskola diákjait fogadtuk.
- Szeptember 8-án az Angolparkban megrendezett Családi Ökojátszónapon tartottunk távcsüves bemutatót.    képek>>
- Szeptember 10-én az újbudai Bocskai István Általános Iskola diákjait fogadtuk.   képek>>
- Szeptember 13-án Bevezetés a spektroszkópiába címmel Somogyi Péter tartott előadást.
- Szeptember 19-én a budapesti Sashalmi Tanoda diákjait fogadtuk.
- Szeptember 20-án Vendégcsillag a Delfin csillagképben címmel Juhász András tartott előadást.    képek>>
- Szeptember 27-én a  Kutatók Éjszakáján Simon János fizikai kísérletei színesítették hagyományos programjainkat.
- November 2-án koszorút helyeztünk el Posztpczky Károly sírjára.
- November 8-án A Magyar Tudomány Ünnepe nyitóelőadását Mizser Attila tartotta  Meteorsimogató túrán a Baltikunban címmel.
- November 9-én megünnepeltük a csillagda alapításának 40. évfordulóját.
- November 15-én A Magyar Tudomány Ünnepe második előadását Nagy Sándor tartotta Űrszondák a naprendszer peremvidékén címmel.
- November 22-én A Magyar Tudomány Ünnepe harmadik előadását Juhász András tartotta Közeledik az évszázad üstököse címmel.
- November 29-én A Magyar Tudomány Ünnepe záróelőadását dr. Bérczi Szaniszló tartotta Holdi kőzetek, földi iparok, marsi meteoritek címmel.
- December 6-án Andalúz csillagok címmel Kovaliczky István tartott előadást.
- December 13-án megjött az ASZTROMIKULÁS .