Tehetséggondozás

Tanulmányi versenyek:

Minden évben tavasszal az általános iskolások részére szervezett tanulmányi versenyek területi és megyei döntőit szervezzük meg. Évente átlagosan 50-60 iskolából 2000-3000 tanuló ír versenydolgozatot. A megyei győztesek az országos döntőkben mérhetik össze tudásukat hazánk legjobbjaival.

Versenyeink:

  • Kalmár László Matematika Verseny
  • Hevesy György Kémia Verseny
  • Herman Ottó Biológia Verseny
  • Teleki Pál Földrajz-földtan Verseny
  • Kaán Károly Természet- és Környezetvédelmi Verseny

Kiadványok:

A humán érdeklődésű 12-18 éves korosztály számára tanévenként négy alkalommal jelentettük meg a MÚLTIDÉZŐ c. időszakos kiadványunkat. Szerzőink középiskolai tanárok, akik szívügyüknek tekintik az ismeretterjesztést, és akik a diákok nyelvén is tudnak újat és főleg érdekeset mondani. Minden számban található feladatlap, amely egyfajta művelődési versenyként is szolgál. A legügyesebbek tanév végén jutalomban részesültek.

A 450-500 fős MÚLTIDÉZŐ Klub olvasótábora történelmi korszakonként követhette figyelemmel a magyar történelem, az irodalomtörténet,a zenetörténet, a filozófia- és vallástörténet, valamint a művészettörténet egyes epizódjait.Természetesen az olvasók is lehetőséget kaptak versek, esszék és rajzok közzétételére.

Szerzők:

  • A történelmi rovat szerzője dr. Somorjai József
  • az irodalomtörténeti rovat szerzője dr. Farkasné Juhász Krisztina
  • a zenetörténeti rovat szerzője Sándor Edit
  • a filozófia- és vallástörténeti rovat szerzője Szénási Zoltán
  • a művészettörténeti rovat szerzője Bánfi József
  • az olvasószerkesztő dr. Szilvási Csaba